Madocsai ö-ző nyelvjárás
Nyelvjárásunkat későbbiekben mutatjuk be részletesen.
De addig is, itt hagyunk egy kis ízelítőt…egy történetet, amely betekentiést nyújt ő-ző nyelvjárásunk használatába.
Tarczal János tollából származó kis mese jól tükrözi madocsaias, ízes beszédünket.
“Jó egésségöt gyerökök, Jani vagyok a múltbú!
Ippen most gyüttem mög a högyrű. Möggyet szönni vótam, de má csak a fa csücskibű tuttam lé.szönni égy szakajtóra valót vonyigóva, mer az ajját má mögen mögszötte valami idegöny. Asszöm gyüvőre kilesöm, e- kapom, osztán úgy mögabajgatom az illetőt, hogy arrú kódú!
Ulyan jó idő vót máma, hogy egész nap meztéláb vótam, lábbeli nekű égy szál vászony ümögbe. Hajnaba, amikó főkétem, még igön főjhős vót, majnémhogy búrhanyós, de aztán éccő csak hörtelen igön jó idő lött.
Röggelibe amikó oda értem a högyhő, a mély úton körösztű akartam főmönni a szöllőmhő, de velem szömbe óbégatva, nagy főhajtást csináva, gyütt lé.felé valami igön böhő. Úgy níztem, hogy ződómát szönni vót, igön sijetött, néhogy e-késsön a pijarcrú. Ném mondom mög, hogy ki vót, mer messzirű rokony. Ehun van é, má csak eh hiándzott, gondótam magamaba. Amikó észre vöttem ezt a normálitlant, égybű fére átam ódavást, átorgyávú a partódahó, né.hogy kárt tögyünk égymásba. De ném ölég, hogy úgy gyütt lé.felé akara zállat, mög mindönki úgy ugrát fére elűle mind a szöcskű, de még űneki át főjjebb. Gorombán kajabáta, hogy: Hőjnye hát! Eríjjé má arrább, mer főtaszíllak! Mingyá végigváglak az ustorra, ha ném pitlikősz arrább! Níjja a zanny…..de hörtelen fébe szakajtotta az óbégatást, mer mögakatt égy nagy kuvacsba a szekere kereke, ű mög égybű léfordút a bakrú, bukfencözve igenyöst az agárcabukrok közé veretött. Igön-igön möghentörgött, még porföjhőt is csinát maga körű. A kocsi szöröncsére ném dűt fő, de a lovak ómástú, mindönöstű e- möntek világnak. Oda möntem hozzája, még lé. is gudzsgótam melléje, hogy közelebbrű mögnízzem űtet, hogy mi lött vele. E-sőbb aszittem möghót, de aztán éccő csak e- kezdött kecmerögni. Ném téj szag áratt belűle. Ulyan csunyán nízött ki amikó főkét a fődrű, hogy csak fészömme mertem oda nízni. Ném igön eshetött neki jól, mer a szömei igön ki vótak dűjjedde, mög a mejjit is igön szoríllotta. Szögény még a piros levet is kibukta. Aszontam nekijje: No most helön vagy, mögnízhedd magad! Máma érdömös lössz mögförönnöd! Ű azon kívű, hogy “há”, ném szót sémmit csak hümmögött. Naggyábú lé.pőlyhőte a mándliját, széjje nízött, kipökte égy fogát, mögtürűte az orrát a kezefejibe, osztán sántitta e- mönt.
E-möntem osztán én is a dógomra, de út közbe még möglátogattam égy cserösznyefatuskót (három gy- ve), néhogy tovább száraggyon. Fő kapattam a högytetőre. Amikó fölértem a szöllőmhő, kórságossan zihátam. Nyócóra körű löhetött má ekkó, mondanom sé. kő, hogy igön mögehűtem. Ölég a. hozzá, nyűtem fémarék póréhajmát az útmejjékbű, lé. űtem az éggyik szívafa tüvibe éggy nagy kűre, mögnyúztam a hajmákat, osztán behabákótam üket éggy nagy karé kácsazsíros könyérre éggyüt. Övés közbe ahugyan e-nízögettem a szöllő szömöket, hogy hugyan mögnyőtek amiúta utójjára láttam üket, igön ölégödöttnek éröztem magamat. Érdömös vót azt a sok jó érött ganyét e-terögetnöm tava- őssze-, asszöm az idén is, mög gyüvőre is így töszök. No mi fene, még lé. sé. nye-tem az utósó falatot, amikó észre vöttem, amit má az elejinn is emlögettem a möggyrű, hogy lába két. Tava- is e. vót, mosmább télleg ölegöm lött! Kőne má ide éggy röndös csősz, aki tuggya is a dógát, ném úgy mind ez a sémmire köllő, ez az ingyönéllő gyüttmönt, aki most is részögönn hentörög valahun az ajjba a gémöskút körű. Hörtelen úgy fő mérgőtem magamat, hogy majném fődhő vágtam az önnivalós tarisznyámat, de közbe mögsajnátam a csirahómát mög a pálinkás butykóst amik benne vótak, mer rágyüttem, hogy űk ném töhetnek sémmirű. Sejtöm, hogy ki löhetött a lopó, de ném mondom mög, mer löhet, hogy mégsé. ű vót. Ném aszondom, hogy kitipornám a belit, de azér mögkűddeném éggy szívlapátta úgy röndössen, vagy végigvágnám éggy agárci karóva- , mer igön mögérdömőné. De talánn a. kőne nekijje, hogy éggy hétig kötröcbe lögyön éhomra. Ottan e- nízelődhetne! Ha mög is sajnánám, akkó is csak krumplihajat taszíllanák nekíjje. Amikó mögnyugottam, e-végöztem a dógomat, osztán haza gyüttem.
No e. vót máma. Mosmább, hogy möggyüttem, öszök valami röndös önnivalót is, mer mámög igön ehös löttem, mög hát, ezönne- dél lössz. Övés utánn asszöm pihenök, lé. dűllök éggy fél órát ide a szómarakásra, mer utánna még ithonn is ezör a dolog.
T.J.”