Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

I. Földesi János Népzenei Tábor – 2020. augusztus 25-28.

Sok szeretettel várunk napközis táborunkba a Madocsai Ifjúsági Házba kortól és zenei előképzettségtől függetlenül minden érdeklődőt , aki szívesen tanulna madocsai népdalokat, madocsai muzsikát népi hangszereken. A tanári gárda tagjai mind a népzenét hivatásuknak tekintő fiatalok (konzervatóriumi, zeneakadémiai hallgatók, népzenetanárok), név szerint:

Császárné Borzavári Róza – hegedű
Csonka Boglárka – ének
Kovács Réka – citera
Bálint László Domonkos – brácsa, bőgő
Császár Dominik – pásztorfurulya

Citerákat előre jelzett igény esetén korlátozott számban tudunk biztosítani, c-s dunántúli pásztorfurulyákat pedig – szintén korlátozott számban, előre jelezve – lehet vásárolni 7000,- Ft-os áron a helyszínen, a készítőtől. (Császár Dominiktól) Kérjük, aki szeretne élni ezekkel a lehetőségekkel, július végéig mindenképp jelezze!

A tábor részvételi díja 10.000 Ft/fő, mely magában foglalja az oktatás költségét és kétszeri étkezést (ebéd, uzsonna). A jelentkezési határidő: július 31.

Szeretettel várjuk azokat is, akik csak rövidebb időre kapcsolódnának be a tábor életébe, délutánonként 16 órától mindenki számára nyitott, helyi hagyományokhoz kapcsolódó előadásokkal, közös népdaltanulással várjuk az érdeklődőket!

Ezekre a programokra a belépés díjtalan!

Érdeklődni, jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Császárné Borzavári Róza 0620/2631034
borzavariroza@gmail.com

Támogató: Madocsa Község Önkormányzata

Tetszik? Ossza meg másokkal is!