Képviselői vagyonnyilatkozatok
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény szabályozása szerint:
39. § (1) Az önkormányzati képviselő megválasztásától, majd ezt követően minden év január 1-jétől számított harminc napon belül a 2. melléklet szerinti vagyonnyilatkozatot köteles tenni. Az önkormányzati képviselő saját vagyonnyilatkozatához csatolni köteles a vele közös háztartásban élő − a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti − hozzátartozójának (e § alkalmazásában a továbbiakban: hozzátartozó) a 2. melléklet szerinti vagyonnyilatkozatát.
(2) A vagyonnyilatkozat tételének elmulasztása esetén – annak benyújtásáig – az önkormányzati képviselő e tisztségéből fakadó jogait nem gyakorolhatja, tiszteletdíjat, természetbeni juttatást, költségtérítést nem kaphat.
(3) A vagyonnyilatkozatot a szervezeti és működési szabályzatban erre kijelölt bizottság tartja nyilván és őrzi. Az önkormányzati képviselő vagyonnyilatkozata közérdekből nyilvános, amit a helyi önkormányzat honlapján közzé kell tenni. A vagyonnyilatkozat a honlapról az önkormányzati képviselő megbízatásának megszűnését követő három év elteltével távolítható el. Az önkormányzati képviselő hozzátartozójának nyilatkozata nem nyilvános. Az önkormányzati képviselő és hozzátartozójának vagyonnyilatkozatába az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvény rendelkezései szerinti feladatkörében eljáró Integritás Hatóság betekinthet, arról másolatot készíthet. Az önkormányzati képviselő, valamint hozzátartozójának vagyonnyilatkozatát az erre kijelölt bizottság az önkormányzati képviselő megbízatásának a megszűnését követő három évig őrzi.
(4) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást a vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottságnál bárki kezdeményezheti. Az eljárás eredményéről a vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság tájékoztatja a soron következő ülésen a képviselő-testületet.
(4a) Ha az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvény rendelkezései szerint az Integritás Hatóság jelentésében azt állapítja meg, hogy az önkormányzati képviselő a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét elmulasztotta, illetve a vagyonnyilatkozatában lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt, a (4) bekezdés szerinti eljárást a vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság hivatalból folytatja le, illetve annak eredményéről tájékoztatja a soron következő ülésen a képviselő-testületet.
(5) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás során a vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság felhívására az önkormányzati képviselő köteles saját, valamint a hozzátartozója vagyonnyilatkozatában feltüntetett adatokra vonatkozó azonosító adatokat haladéktalanul írásban bejelenteni. Az azonosító adatokat csak a vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság tagjai ismerhetik meg, azokat az eljárás lezárását követő nyolc napon belül törölni kell.
2025. évre vonatkozó vagyonnyilatkozatok:
Kissné Gelencsér Klára képviselő
![]()