Madocsáért Környezetvédelmi és Kulturális Értékőrző Egyesület
Tisztelt Látogatók!
A Madocsáért Környezetvédelmi és Kulturális Értékőrző Egyesület 2018-as megalapítása óta számos közéleti program során képviseltette magát. Bár csapatunk nevét a Madocsára tervezett homok- és kavicsbánya elleni tiltakozás kapcsán ismerhették meg, tevékenységünk ennél jóval szélesebb skálán helyezkedik el. Több, mint 60 tagunkkal karöltve életre hívtuk a Mozdulj Madocsáért nevű megmozdulást, amelyet mindkét alkalommal több mint 600-an látogattak meg. A rendezvény célja népszerűsíteni az árvízvédelmi töltést, aktív kikapcsolódásra invitálni a lakosságot. 2018. nyarán a WWF Nagy Ugrás keretében csobbantunk a Dunában. A közösségi napon kicsik és nagyok egyaránt jól érezhették magukat, megismerkedhettek a különböző madárodúkkal és a kvízt helyesen kitőltők haza is vihettek egy-egy odút.
Szemétszedést szerveztünk, amely során legutóbb 193 zsák szeméttől, 11 TV készüléktől, 2 olajsütőtől, 1 fűnyírótól, 1 mosógéptől, több tucat autó- és traktorgumitól, valamint több köbméter fóliától szabadítottuk meg szeretett falunk határát. Meghívásunkra K. Németh András a “Madocsa és határa a középkorban” címmel tartott előadást teltház előtt a moziteremben. Aktívan részt vettünk a település 1000. éves születésnapi rendezvényének szervezésében. A jeles évfordulóra egy emlékérmét is terveztünk és készíttettünk. Ezen kívül fákat ültettünk, NATURA 2000-es táblákat helyeztünk ki, szalakótaodúkat helyeztünk el a külterületeken, élővilág felmérést végeztünk.
A 2020-as év nem egészen a megszokott módon telik, de így is vannak terveink: ősszel a Madocsai Temető kerítése mentén egy nagyszabású fatelepítési projektet tervezünk, valamint folytatni kívánjuk a külterületek élővilágának felmérését, a belterületi természetvédelmi emlékek feltárását és természetesen tervezgetjük a jövőnket.
Az egyesület létrejöttével egy vákumot tölt ki, hiszen korábban nem működött a településen környezetvédelemmel foglalkozó szervezet. Kiemelt célunk hatékonyan szerepet vállalni és közreműködni a madocsai táj megóvásában, a falu bel-és külterületi épített- és természeti környezetének védelmében, természeti, kulturális értékeinek feltárásában, ápolásában, megőrzésében. Fontosnak tartjuk az egészséges, környezetbarát, fenntartható életmód és gazdálkodás terjesztését, a természetvédelmi, környezetvédelmi, állatvédelmi problémák feltárását, a fentiekkel kapcsolatos megoldások keresését és szemléletformálást, ismeretterjesztést. Egyik legfőbb célunk pedig a környezetvédelem népszerűsítése, a környezetvédelmi tudatosság helyi elterjesztése mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály körében. A környezetünk védelme mellett az egyesület célja a népi hagyományok – különösen a madocsai hagyományok – ápolása, megőrzése, a helyi turizmus, ökoturizmus fejlesztése, a település értékeinek feltárása és megismertetése a lakossággal és az ide látogatókkal.
A számos színvonalas eseményen és programon felbuzdulva őrizzük meg jó szokásainkat; tartsunk össze, cselekedjünk hasznos dolgokat, óvjuk a környezetünket, védjük meg szeretett falunkat, ápoljuk hagyományainkat!
Köszönjük mindenkinek az eddigi munkáját és támogatását!
Az Egyesület csapata nevében,
Törjék Gábor
egyesületi elnök