Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

KERÉKPÁRLOPÁSOK MEGELŐZÉSE – BIKESAFE PROGRAM

Minél több bicikli van használatban, annál nagyobb az esély arra, hogy óvatlanságból, sietségből adódóan valaki nem zárja le biciklijét. Ez lehetőséget ad a tolvajoknak arra, hogy meglovasítsák a kerékpárt. Gyakran téves biztonságérzetet adhat egy-egy rossz minőségű zár, egy biztonságosnak ítélt fa, amihez lelakatolják a kerékpárt. Az első lépcső a gondmentes kerekezéshez – a KRESZ szabályainak betartás mellett – a biztonság megteremtése, a körültekintő eljárás, a hely és a lezáróeszköz helyes megválasztása.

Mindig legyen lezárva a bicikli, még akkor is, ha csak pár pillanatra hagyja magára!

Az sem mindegy, hogy hogyan zárja le a lakattal a kerékpárját. Lehetőleg a kereket, vázat, illetve a láncot is rögzítse a lakat, mert egyéb esetben könnyű préda lehet a bicaj!

Nagyon fontos a lakat minősége is. Az elkövetők számos technikát alkalmaznak annak érdekében, hogy az olcsónak számító sodronylakatokat leküzdjék, például erővágóval, feszítővassal. A vastag lánc sem nyújt megfelelő védelmet, ha a rajta lévő zárszerkezet könnyen kinyitható. A hagyományos kulcsos zárak nem jelentenek nagy akadályt egy profi tolvajnak – ugyanez vonatkozik a számzáras vagy körkulcsos zárakra is. Ajánlott fúrott/lapos kulcsosat vásárolni, mert ezeket hagyományos – zárfésűs – megoldással nem lehet kinyitni.

  •  Használjon két (minőségi) zárat!
  •  Jól látható, forgalmas helyen hagyja a bicajt, olyan helyen, ahol a gyalogos forgalomnak legalább minimális visszatartó ereje van a tolvajokkal szemben!
  •  Órát, lámpát, kulacsot, pumpát – mindent, ami mozdítható a bringán – vigyen magával! Ezek a dolgok is értékek, tehát vigyázzon rájuk!
  •  Ne lakatoljon mindig ugyanazon a helyen, mert kifigyelhetik, és máris megvan a lehetőség a támadásra!

 

A „BikeSafe” elnevezésű adatbázis a kerékpárlopások megelőzését és hatékonyabb felderítését szolgálja. A BikeSafe szolgáltatás legfontosabb eleme a kerékpár-nyilvántartás, amelyben a kerékpár és a tulajdonos adatai is rögzíthetők, elérhetőek. Ha a biciklit ellopják, a regisztrált adatok alapján elektronikusan feljelentést lehet tenni, ami bekerül a rendőrség körözési adatbázisába. Amennyiben a rendőrség a kerékpárt megtalálja, a rendszerbe feltöltött adatok alapján értesíteni tudja a tulajdonost.

A regisztráció során a rendőrök rögzítik a kerékpár adatait – szín, típus, gyártó, gyártási szám, jellegzetességek – majd fényképfelvételeket is készítenek róla. A kerékpárra ragasztanak egy matricát és a tulajdonos kap egy kis kártyát rajta a kerékpárjához tartozó regisztrációs azonosító számmal.

 

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnmegelőzési Alosztály
7100 Szekszárd, Mészáros L. u. 19-21

Tetszik? Ossza meg másokkal is!