Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

ELBIR – Koronavírussal kapcsolatos csalás idősek ellen

Koronavírusra hivatkozva próbálkoztak a csalók

Újabb módszerrel kerestek meg idős embereket Dombóváron.
Ha Önnek is ismerős a történet, kérjük, jelentkezzen!

Egy dombóvári nő tett bejelentést a rendőrségen 2021. március 3-án, mert egy ismeretlen
személy felhívta, hogy a helyi önkormányzat azzal igyekszik segíteni a vírushelyzetben, hogy
aki koronavírus oltásra jelentkezik, az 50.000 forintot kap. A telefonáló azt mondta az
asszonynak, hogy ehhez nem kell mást tennie, mint a bankszámla- és bankkártya adatait
összekészítenie és egy borítékba tennie. Mindezek után a borítékot ki kell dobnia az ablakon,
melyet a hivatal munkatársai elvisznek. Az asszony hitt a csalóknak, és az iratait még a
beszélgetés közben összeszedte, azonban közben megszakadt a vonal. A nőt így végül nem
tudták megkárosítani.

Az elmúlt hetekben több tucat, ehhez hasonló tartalmú bejelentés érkezett a Dombóvári
Rendőrkapitányságra. Három esetben a sértettek át is adták adataikat a csalóknak, akik ezután
több százezer forinttal károsították meg őket.

Kollégáink a bejelentések kapcsán nyomozást indítottak, melynek eredményeként a dombóvári
rendőrök március közepén négy embert elfogtak. A csalásokat egy 26 éves pécsi férfi és 25
éves élettársa, valamint egy 33 éves hegyhátmaróci lakos és 35 éves felesége követte el.
Közülük hárman azóta letartóztatásban vannak. A rendőrök eddig háromrendbeli csalás bűntett
és 20 rendbeli csalás bűntett kísérlete elkövetésével gyanúsították meg őket.

A Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy akit az elmúlt időszakban hasonló
telefonhívással kerestek meg, jelentkezzen személyesen a kapitányságon, hívja a 06-74-566-
070-es számot, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

 

 

 

Tetszik? Ossza meg másokkal is!